Közép-Dunántúli Regionális Diszpécserszolgálat hivatalos portálja. | Kintmaradtak.hu

Egyesület

Az Egyesület története

1991-1992 során az akkori Népjóléti Minisztérium és a Drogmegelőzési Módszertani Központ és Ambulancia közös szervezésében megvalósult az első utcai szociális segítő képzés Magyarországon. E képzés végzős hallgatói alapították 1992. április 17-én az USZSE-t, mely 1998 óta közhasznú szervezetként tevékenykedik. Az Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy egyrészt az utcai munkát végző ill. azzal szimpatizáló egyének munkáját, tevékenységét segítse, szakmailag összefogja, másrészt az utcán élő emberek érdekeinek képviseletét megoldja, elősegítse ezen emberek kilábalását adott helyzetükből. Az Egyesület tagjai alapvetően fontosnak tartják, hogy a rászorulók gyors és hatékony képviselete megvalósuljon minden lehetséges formában.

Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a segített méltóságát megerősítsük, illetve helyreállítsuk.

Egyesületünk tevékenységének fő bázisa Tatabánya, de mint országos szervezet több nagyvárosban is jelen vagyunk.